Humanitárius építészet jelene - Magyarországi otthontalanok otthona

Szintén Bianka

A humanitárius építészet globális elemzése vezetett Magyarország vonatkozásában az emberhez méltatlan körülmények között élők helyzetének vizsgálatához. A nagyvárosokba koncentrálódik egy növekvő létszámú embertömeg, akik számára nehézséget okoz a mindennapi megélhetés. Közülük lett felismerve az a réteg, aki a hajléktalan lét és a magasabb életminőség között ingadozva próbál kapaszkodót találni, de támogatás hiányában nem tud előrelépni. A hazai hajléktalanellátó rendszer kiterjedt, de statikus, csak a meglévő állapot fenntartását támogatja, a hajléktalanok társadalomba való visszaintegrálódását nem. Lokális kezdeményezések születnek válaszként a kialakult helyzet mérséklésére, de a probléma összetettsége miatt csak kevés eredményt tudnak elérni. Építészként arra figyeltem fel, hogy a hajléktalan identitás kialakulása során, egy egyre szélesedő szakadék alakul ki az egyén pozíciója és a társadalom számára is elfogadható életforma között, melynek leküzdése önerőből csak nagyon keveseknek sikerül. Ennek áthidalására dolgoztam ki a „Humán Komplexum” modellt, mely nehéz sorsú embereknek nyújt munkalehetőséget és lakhatást egy lakóközösségben, magasabb életminőséget kínálva, mint egy hajléktalan- vagy munkásszálló. A meglévő épületek újragondolhatóságát is figyelembe véve, számos üresen álló ingatlan az országban alkalmassá tehető a tervezett funkciók megvalósítására. Az eredményes megoldásához fontos a városi szövet, amivel biztosítható a visszaintegrálódás és a fenntartható munkahelyek teremtése. Cél a bentlakók társadalmi pozíciójának megerősítése, közösségbe kovácsolása, mindehhez elfogadható életkörülményeket és támogatást biztosítva. A modellt építészeti tervbe integrálva, egy Pécs belvárosában található műemléki épületbe terveztem meg az első Komplexumot, kialakítva a mintában megfogalmazott funkciókat: lakóegységek, műhelyek, étterem, rendezvénytermek.

Képek