Vörös Katonák előre? A Tanácsköztársaság 1919. májusi hadseregszervezése

1918-1919-as forradalmak eseményei, valamint a Tanácsköztársaság katonapolitikája az elmúlt években számtalanszor került a szakmai és a közéleti érdeklődés középpontjába. A témával foglalkozó történészek közötti legkomolyabb nézetkülönbség a megszálló antant csapatok elleni fegyveres ellenállás lehetőségei körül alakult ki. A viták során a katonai megoldás lehetséges volta mellett érvelők zömében a Vörös Hadsereg sikeres felvidéki hadjáratára szoktak hivatkozni. Előadásomban én is ezt problémát fogom megvizsgálni és megpróbálok választ találni arra a kérdésre, hogy miért csak 1919 májusában sikerült egy ütőképes hadsereget létrehozni és miért vonult be minden előzmény nélkül több, mint 100.000 ember alig néhány hét alatt a haderőbe.
A szakirodalom az elmúlt 100 évben már sokat foglalkozott ezzel a problémával és a történészek két gyökeresen eltérő magyarázatot adtak erre a jelenségre. Míg az 1945 és 1990 közötti történetírás zömében a munkásosztály marxista meggyőződésével indokolta a tömeges bevonulást, addig az 1990 után születő munkák elsősorban a katonák hazafiasságát és a magyar határok veszélyeztetését tekintették döntő tényezőnek.
A kutatásom során megvizsgálom a két álláspont érvényességét és a korábban még ilyen részletességében nem kutatott levéltári anyag, illetve a nemzetközi vizsgálatok eredményeinek feldolgozásával megpróbálom új szempontból megközelíteni a Tanácsköztársaság hadseregszervezését. Az előadásomban igyekszem bebizonyítani, hogy a korábban hangsúlyozott szempontok másodrendű szerepet játszhattak az emberek motivációjában és sokkal inkább a társadalmi környezet és az 1918 után felerősödő „civil” lojalitások láncolata határozta meg a döntésüket, mintsem olyan ideológiák, mint a kommunizmus, vagy éppen a nacionalizmus.