A major depresszív zavarral diagnosztizált egyének közel fele legalább egy komorbidan megjelenő szorongásos zavarban is szenved. A komorbid betegek tünetei súlyosabbak, azonban a farmakoterápia kevésbé hatékony esetükben. A leírtak hátterében álló neurobiológiai tényezők jelenleg nem kielégítően feltártak. A mélyebb megértést állatmodellek segítségével érhetjük el, azonban a komorbid szorongásos depressziónak jelenleg nincs jól meghatározott állatmodellje. Vizsgálatunk célja egy olyan preklinikai rágcsálómodell kialakítása volt, melyben mind a szorongásos, mind a depressziós vonások stabilan mérhetők. Korábbi vizsgálataink során kialakítottunk egy többszörös viselkedési mintavételezésen alapuló protokollt, mellyel képesek voltunk vonásszorongást mérni rágcsálómodellben. Ennek során a 3 legnépszerűbb szorongástesztet (Emelt Keresztpalló, Nyílt tér, Sötét Világos teszt), háromszor ismételve végeztük el minden egyeddel, az eredményeket átlagoltva. Jelen vizsgálatunkban a vonásszorongás karakterizálására szolgáló protokollhoz hasonlóan a depressziós vonást a 3 leggyakoribb depresszióteszt (Farokfelfüggesztés, Kényszerített úszás, Hátrafordítás teszt) háromszori ismétlésével mértük. Ezután az egyedeket a Tanult Tehetetlenség depressziómodellnek vetettük alá, mely egyszerre mér megküzdést és alakít ki depresszió-jellegű magatartást az arra fogékony egyedekben. Eredményeink szerint a Tanult Tehetetlenség teszt szétválasztotta az egyedeket aktív, illetve passzív megküzdést mutató alpopulációkra. Retrospektív vizsgálatunk alapján a passzív megküzdő egyedek már a Tanult Tehetetlenség teszt előtt erősebb szorongás-szerű viselkedést mutattak a Sötét-Világos tesztben, illetve erősebb depresszió-jellegű magatartást a Kényszerített Úszás tesztben, mely vonások 3 hónapon keresztül stabilan megfigyelhetők voltak.
Összefoglalásként, vizsgálataink során létrehoztuk a komorbid szorongásos depresszió rágcsálómodelljét, mely hatékonyabb farmakoterápia kifejlesztését segítheti a jövőben.