Nyelv, hatalom, politika

Az előadásban a nyelvi kérdés hatalompolitikai összefüggéseit mutatom be doktori értekezésem eredményei alapján. A nyelvi kérdés két okból is rendkívül időszerű. Egyrészt a kisebb vagy kevésbé használt nyelvek funkcionális hanyatlása és kihalása korunkban nagyobb méreteket ölt, mint bármikor a történelem folyamán, másrészt az etnikai konfliktusok egyik fő forrása éppen a nyelv.
Öt európai ország szabályozásának vizsgálata alapján kettő, kb. a 20. századig érvényes nyelvi jogi modellt állítottam fel. Az asszimilációs modellben (Egyesült Királyság, Franciaország, Spanyolország) a nyelvi homogenizáció a birodalmi törekvések eszközeként legalább az abszolutizmus korától megfigyelhető volt, majd a 18-19. századi nemzetállami ideológiához jól illeszkedő restriktív szabályozásban csúcsosodott ki. Az egynyelvűség tradíciójától a nyelvi sokféleség elfogadásának irányába történő elmozdulás ezen országokban a 20. századtól kezdve fokozatosan, több lépcsőben, egymástól eltérő ütemben valósult meg. Ezzel szemben a pluralista nyelvi jogi modellben (Habsburg Birodalom, Magyar Királyság) a nyelvi homogenizáció igénye csak a 19. században jelentkezett, és mind eszközeiben, mind hatásában messze elmaradt az asszimilációs modellbe tartozó államok gyakorlatától. Itt az állam a nyelvi sokféleséget nem tekinti eleve kiküszöbölendő problémának vagy az effektív hatalomgyakorlás akadályának, ehelyett nyelvi jogok biztosításával próbálja meg kezelni azt.
Az öt ország hatályos nyelvi jogi szabályozása, valamint az egyes kisebbségi nyelvek helyzete jelentős különbségeket mutat. Az Egyesült Királyság, Spanyolország, Ausztria és Magyarország szabályozása a kisebbségi nyelvhasználat aktív állami ösztönzésén alapul, míg Franciaország csak nemrég kezdett nyitni a nyelvi sokféleség elismerése felé.