A poliolefinek feldolgozása során jelentkező degradációs folyamatokkal szemben stabilizátorok alkalmazásával lehet védekezni. Az iparban elterjedten használt szintetikus, gátolt fenolos antioxidánsok hatékonyan szorítják vissza a feldolgozás körülményei között lejátszódó gyökös folyamatokat. A stabilizálandó polimerben rosszul oldódó kismólsúlyú stabilizátorok viszont kidiffundálhatnak a felhasználás során a termékből. Noha ezek a vegyületek csak klinikai engedélyezést követően kerülhetnek az élelmiszereinkkel érintkező műanyag termékekbe, a stabilizátorok reakciótermékeinek emberi szervezetre gyakorolt hatása máig nem tisztázott. Emiatt a természetes antioxidánsok feldolgozási stabilizátorként való alkalmazásának lehetősége felkeltette a tudományos érdeklődést. Korábbi kutatásunk során a flavonoidok közé tartozó kvercetin (1/a ábra) természetes antioxidáns feldolgozási stabilizáló képességét vizsgáltuk és összevetettük egy iparban gyakran alkalmazott szintetikus antioxidánséval, aminél hatékonyabbnak találtuk. A kvercetin ugyanakkor jelentősen elszínezte a polimert. Aktuális kutatásunk során a flavonoidok közé tartozó dihidromiricetin (1/b ábra) stabilizáló képességét vizsgáltuk meg és hasonlítottuk össze a kvercetinével.
A Phillips típusú, nagysűrűségű polietilénhez stabilizátor csomagokat adagoltunk, amik 0-500 ppm természetes antioxidánst és 1000 ppm Sandostab PEPQ szekunder stabilizátort tartalmaztak. A keverékeket nagysebességű porkeverőben homogenizáltuk, majd egycsigás extruderen hatszori degradatív extrúzióval dolgoztuk fel, majd minden feldolgozási lépést követően mintát vettünk. A funkciós csoportok mennyiségében bekövetkező változásokat FTIR mérésekkel, a polimer ömledék viszkozitásának változását MFI meghatározással, a maradék termooxidatív stabilitást oxidációs indukciós idő (OIT) méréssel, a színváltozásokat pedig sárgasági index (YI) méréssel jellemeztük.
