A tőzsdemúzeum projekt

Radnai Márton - Pelles Márton

2024. január 18-án, az egykori Budapesti Áru- és Értéktőzsde megalakulásának 160. évfordulóján, egy félnapos konferencia keretében indult hivatalosan is útjának a Tőzsdemúzeum portál, ami egy immár nyolc éve tartó projekt eredményeit mutatja be. A portált azért hoztuk létre, hogy elősegítsünk a további, magas szintű pénzügyi és gazdaságtörténeti kutatásokat, egyben tisztelegjünk a hazai gazdaságtörténet meghatározó intézménye előtt, mely 160 év alatt számos történelmi viszontagságot megélt.

A projekt célja eredetileg a pénzügyi befektetések hosszú távú hozamának meghatározása volt, mivel ez a közgazdaságtan számára mind elméleti, mind gyakorlati szempontból érdekes, de azt időközben egy jelenleg is tartó gazdaságtörténeti szakasszal bővítettük: ebben a 100 legjelentősebb vállalat történetének és a hozzájuk kapcsolódó személyiségek életrajzának kutatása zajlik. A projektben eddig négy Pro Scientia érmes (rajtunk kívül Szatmári Alexandra és Szabó Róbert) vett részt.

Előadásunkban a projekttel kapcsolatos legfrissebb fejleményeket és a jövőbeli terveket mutatjuk be.

Képek