1918. november 13-án, tíz nappal a padovai fegyverszüneti egyezmény után, a Károlyi-kormány képviselői által Belgrádban kötött katonai megállapodás értelmében a magyar hadseregnek ki kellett ürítenie a Szamos felső völgye–Beszterce–Maros–Baja–Pécs–Dráva vonalon túli területeket. Baranya vármegye vonatkozásában ez ténylegesen azt jelentette, hogy területe egy járás kivételével az új demarkációs vonal alá került, és a szerb csapatok már másnap elfoglalták Pécset, egy héten belül pedig a megyét. E megszállás nem ért véget a békeszerződés 1920-as megkötésével sem, a jugoszláv hadsereg csak 1921-ben vonult ki Baranyából.
Bár eredetileg arról volt szó, hogy a katonai ellenőrzés csak ideiglenes, és a béketárgyalások döntenek a területek hovatartozásáról, a szerbek – annak ellenére, hogy a polgári közigazgatást elvileg továbbra is a magyar hatóságok intézték – már 1918 végén túlterjeszkedtek a rend fenntartásán, és sorra születtek a magyar állam szuverenitását sértő rendelkezések is. Az igazságszolgáltatás működése elvileg érintetlen maradt, azonban a választott szűrőn – a hamarosan megalakulásának 150 éves jubileumát ünneplő Pécsi Ügyvédi Kamara fennmaradt iratain – keresztül megvizsgálva a kérdést, látható lesz, hogyan hatottak a jogszolgáltatásra, azon belül az ügyvédek működésére és mindennapjaira a bekövetkező változások, milyen lenyomatait találni ezeknek a kamarai emlékekben.
A szerb megszálláson túl az 1919-es évben nem lehet szó nélkül hagyni a márciusban kikiáltott tanácsköztársaságot még akkor sem, ha ez csupán a demarkációs vonalon túli részeket érintette (Baranya megyéből lényegében csak a sásdi járást), és a délszlávok igyekeztek az általuk megszállt területeket hermetikusan elzárni a kommüntől, a helyi szervek pedig a tanácsköztársaság közegeihez képest kisebb rosszként tekintettek a megszállókra. Az előadás kitér tehát arra is, hogyan élte meg, hogyan értékelte a pécsi ügyvédség a kommunista forradalmat, annak egyes, az ügyvédi hivatást gyakorló szereplőit.
