Események

2014. november 6–8. között rendezték meg a Pro Scientia Aranyérmesek XII. Konferenciáját, amelynek ebben az évben az egri Eszterházy Károly Főiskola adott otthont. Az interdiszciplináris találkozón a társaság tagjai konferencia-előadások keretében mutatták be éppen aktuális kutatási témájukat a sporttól egészen az orvosbiológiáig. A konferencia keretében zajlott le a társaság tisztújító közgyűlése is, ahol megválasztották az elnökség tagjait, valamint kijelölték a XIII. konferencia helyszínét.

 

2014. október 17-18-án a Dunaújvárosi Főiskolán a Fókuszban a tudományos műhelymunka című harmadik országos TDK-fórumon Korsósné Delacasse Krisztina és Tóbi István előadás keretében mutatják be a Kutató kerestetik programot és az ennek nyomán megszületett könyvet.

2014 . május 14-én, “KUTATÓ KERESTETIK” címmel workshopot rendezett a Pro Scientia Aranyérmesek Társasága Budapesten. A programsorozatban érdekes előadások hangoztak fel kisebb blokkokban, melyek után a résztvevőknek lehetőségük volt kérdésekre, hozzászólásokra.

2014. március 29-én 18:00-tól PSAT rendkívüli közgyűlés lesz. Helyszín: 1047 Budapest, Deák Ferenc utca 31.

A megismételt közgyűlés (amennyiben szükség van rá) 18:15-kor kezdődik ugyanitt.

Diáktudósok és mestereik köszöntése a Magyar Tudományos Akadémián - november 18-án ünnepélyes záróüléssel véget ér a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia.

Páratlan Sikerekről Álmodó Tudósok - Pro Scientia Aranyérmesek Társasága. Ez a mottója a most elkészült filmnek, amely négy aranyérmes karrierútját mutatja be.

A filmelőzetes megtekintése

A film megtekintése

Szabó Franciska műtermi bemutatója méltó zárása volt a Megvalósult álmok — Aranyérmesek a tehetségekért rendezvénysorozatnak. Franciska fiatal kora ellenére már most elismert művész, szakmájának avatott mestere. 2011-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész és vizuális nevelőtanár szakain, 2012-ben pedig az ELTE-BTK esztétika-kommunikáció szakán.

5 perces összefoglaló megtekintése

Az előadás megtekintése

 

A Megvalósult álmok — Aranyérmesek a tehetségekért c. rendezvénysorozat utolsó előtti előadója a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanyában, katonai egyenruhában fogadta a közönséget. Sem a helyszín-, sem a ruhaválasztás nem a véletlen műve, hiszen Padányi József hivatásos katona, a Magyar Honvédség dandártábornoka. Jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen dolgozik egyetemi tanárként, valamint stratégiai és intézményfejlesztési rektorhelyettesként.

Az előadás megtekintése

5 perces összefoglaló megtekintése

A Megvalósult álmok — Aranyérmesek a tehetségekért c. rendezvénysorozat nyolcadik állomásának résztvevői képzeletben a Távol-Keletre utazhattak, Mecsi Beatrix idegenvezetésével. Beatrix 1998-ban diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészettörténet szakán, 1999-ben pedig japán szakán. 1999-ben koreanisztikai programbizonyítványt szerzett.

Vukoszávlyev Zorán végzettsége szerint építész és építészettörténész, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Építészettörténeti és Műemléki Tanszék egyetemi docense. 1995-ben szerzett Pro Scientia Aranyérmet, amely meghatározta kutatói pályáját – azóta is ugyanazon kutatóhelyhez kötődik.

Az előadás megtekintése

Oldalak