Események

Tisztelt Egyesületi Tagok!

A 2015. évi beszámoló elfogadásáról a közgyűlésnek kell döntenie, ezért 2016. május 28. napján 17.00 órára összehívom a Pro Scientia Aranyérmesek Társasága Egyesület közgyűlését. A közgyűlés helyszíne 1132 Budapest, Váci út 34. 

FEL! a Pro Scientia Aranyérmesekkel - Tudománnyal a FELelős társadalomért pályázati programsorozatunk zárásához közeledve 2016. május 28-án élő könyvtárt szervezünk Budapesten, a IV. KutDiákTudományos Hétvége rendezvényével párhuzamosan, annak helyszínén, a Magyar Tudományos Akadémián.

„FEL! a Pro Scientia Aranyérmesekkel – Tudománnyal a FELelős társadalomért” c. pályázati projektünk keretében megvalósuló  Fedezz FEL! című alprogramunk során ez év tavaszán összesen három interaktív tudománynépszerűsítő bemutatót szervezünk, amelyeken előadóink saját tudományterületüket igyekeznek vonzóvá tenni a tehetséges fiatalok körében. Ezek közül a harmadikat Radics Kornélia (PSA 1997), az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke tartja 2016. május 27-én, a 12:00-16:00 óra között. A Pontosabban, megbízhatóbban, hitelesebben. Az ember szerepe a klímaváltozásban – egy kicsit másképp című bemutató keretében a résztvevők látogatást tehetnek az OMSZ Marczell György Főobszervatóriumában (1181 Budapest, Gilice tér 39.). 

„FEL! a Pro Scientia Aranyérmesekkel – Tudománnyal a FELelős társadalomért” c. pályázati projektünk keretében megvalósuló  Fedezz FEL! című alprogramunk során ez év tavaszán összesen három interaktív tudománynépszerűsítő bemutatót tartunk, amelyeken előadóink saját tudományterületüket igyekeznek vonzóvá tenni a tehetséges fiatalok körében. A második bemutatót Bugyik Edina tartja 2016. április 16-án, a Semmelweis Egyetem I.sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében (1085 Budapest, Üllői u. 26.), 10:00-14:00 óra között. A résztvevők bepillantást nyerhetnek egy rákkutatással foglalkozó laborban megtalálható alapvető módszerek kivitelezésébe. Ennek során természetesen jelen projekt címéhez kapcsolódva kitérünk arra is, miként mutatkozik meg a társadalmi felelősségvállalás a tudomány e területén. 

A Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának 2015-ben indult FEL! – Tudománnyal a FELelős Társadalomért c. projektjének legutóbbi állomása a Fedezz FEL! 2. – Rákkutató labor testközelből c. bemutató volt, amelyet Bugyik Edina tartott 2016. április 16-án Budapesten, az I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben. Ezúton is köszönjük a Semmelweis Egyetemnek, valamint az I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet igazgatójának, Matolcsy András Professzor Úrnak, hogy helyet és lehetőséget biztosított programunk megvalósításához.

 

„FEL! a Pro Scientia Aranyérmesekkel – Tudománnyal a FELelős társadalomért” c. pályázati projektünk keretében megvalósuló soron következő alprogramunk a  Fedezz FEL! címet viseli. Ennek során 2016 tavaszán összesen három interaktív tudománynépszerűsítő bemutatót tartunk, amelynek  első állomása 2016. április 2-án lesz Budapesten. A rendezvény alkalmával a tudományos ismeretterjesztés korszerű formáival – különösen a közösségi médián alapuló formákkal – foglalkozunk a társadalmi felelősségvállalás jegyében. Az interaktív bemutatót a Szertárról jól ismert Zsiros László Róbert, aranyérmes társunk tartja. Ha tervezel ismeretterjesztő online közösséget kialakítani vagy már van működő közösségi oldalad, de szeretnéd mélyebben megismerni a benne rejlő lehetőségeket, mindenképpen várunk!

A Pro Scientia Aranyérmesek Társasága Egyesület a „FEL! a Pro Scientia Aranyérmesekkel – Tudománnyal a FELelős társadalomért” c. pályázat keretében összesen három interaktív tudománynépszerűsítő bemutatót tart, ahol az előadók saját tudományterületükbe engednek némi bepillantást a tehetséges fiatalok körében. A Fedezz FEL! címet viselő bemutatók között először a Szertárról jól ismert Zsiros László Róbert interaktív előadásán vehettünk részt 2016. április 2-án, Budapesten, az I.sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet tantermében.

A PSAT legújabb, a társadalmi felelősségvállalás fogalma köré szerveződő projektjének talán legvidámabb, de kétségtelenül legmozgalmasabb eseménye 2016. február 9-én, a pécsi jogi kar épületében kapott helyet. Az Ébredj FEL! címet viselő rendezvény egy pár perces zenés-táncos flashmob volt, amelynek keretében a Játékkészítő c. mesedarab Álmodd meg a csodát! c. dalára készített – részben improvizatív jellegű – koreográfiát adtuk elő. Lelkes kis csapatunkban gimnazisták, egyetemisták, doktoranduszok és persze elkötelezett Pro Scientia Aranyérmesek vettek részt. Az egyetemisták nagy része diákkörös és szakkollégiumi tag, sőt, köztünk táncolt a PTE egyik idei tehetségkövete, Biró Zsófia is. 

„FEL! a Pro Scientia Aranyérmesekkel – Tudománnyal a FELelős társadalomért” c. pályázat keretében tudományos ismeretterjesztő programokat szervezünk, amelyek a fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását segítik elő. Programsorozatunk következő állomása a Készülj FEL! címet viselő előadás és egész napos workshop. Mind az előadást, mind pedig az azt követő workshopot Dr. Szabó Éva pszichológus, habilitált egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének vezetője, a Szociál- és fejlődéspszichológiai Tanszék megbízott tanszékvezetője tartja Szegeden, 2016. január 23-án 10.00 órai kezdettel. A program helyszíne: SZTE BTK Pszichológiai Intézet, Várkonyi terem (6722 Szeged, Egyetem u. 2.)

A Pro Scientia Aranyérmesek Társasága a „FEL! a Pro Scientia Aranyérmesekkel – Tudománnyal a FELelős társadalomért” c. pályázat keretében tudományos ismeretterjesztő programokat szervez, amelyek a fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását segítik elő. A Készülj FEL! címet viselő előadás és egész napos workshop 2016. január 23-án került megrendezésre a Szegedi Tudományegyetemen, ahol Dr. Szabó Éva pszichológus, habilitált egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének vezetője, a Szociál- és fejlődéspszichológiai Tanszék megbízott tanszékvezetője tartott előadást a felelősség kérdésköréről, majd azt követően Mihalik Árpáddal közösen vezetett workshopot e témában.

Oldalak