Dinnyés András (PSA 1989):
"A szakmai életben sok féle társaságban, szövetségben vesz részt egy kutató. A PSAT annyiban különleges, hogy interdiszciplinaritása révén segít elkerülni a szakmai csőlátást és még szórakoztat is! A modern társadalmak fontos szervezői maradtak a kis csoportok, ahol „hasonszőrűek” között jól tudjuk érezni magunkat – a PSAT is ilyen, ahol a TDK és a díj közös élménye szoros kapcsot jelent, amire könnyen lehet személyes barátságokat is felépíteni. Persze mindez akkor működik jól, ha személyesen tudunk találkozni, és nem csak 30 évente – én személy szerint igyekszem a PSAT találkozókon minél többször részt venni. A 30-éves találkozó különösen jól sikerült, köszönöm a szervezőknek!"
Vinkó József (PSA 1989)
"Ihász Gábor régi-régi slágere jutott eszembe, amikor a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának 30. jubileumi összejövetelére készültem: "30 év..., akárhogy számolom is 30 év!" A felgyorsult, modern világban különlegesnek és kicsit szokatlannak hat egy 30 évre visszanyúló, mindmáig változatlan szellemiségű, változatlan értékeken alapuló szakmai szervezet által nyújtott elismerés, amelyet 1989-ben az elsők között nekem is sikerült elnyernem. 3 évtized nagy idő, messzire sodorja az embereket egymástól, a hajdani évfolyamtársaktól, barátoktól. A PSAT szakmai és emberi értékeken alapuló közössége különleges összetartó erőt jelent -- mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az október 31-i jubileumi találkozó, ahol a régi és új tagok, a friss díjazottakkal együtt lelkesen hallgatták a legrégebbi aranyérmesek előadásait, élménybeszámolóit. Nekem rendkívül megtisztelő és felemelő érzés volt, hogy a hallgatóság többségét kitevő fiatalok között ugyanazokat a csillogó tekinteteket láttam, amelyeket a hozzám hasonló korúaknál tapasztaltam. Remélem, az 50. jubileumi találkozó legalább ennyire jó hangulatú lesz, és az akkori előadók poénjai is ugyanúgy ülnek majd, mint a mostaniaké."
Pokol Júlia, 2019-es Pro Arte Aranyérem kitüntetett:
"Friss tagként mindig nehéz az első lépést megtenni egy már régóta fennálló csapat felé, főleg, ha annak tagjai mind nagyszerű, sikeres emberek. Ilyenkor, attól félve, hogy butaságot mond az ember, könnyebb csöndesen meghúzódni, a baj csak az, hogy utólag az ember azon gondolkodik, hogy ha mégis lett volna mersze, mennyi mindent megkérdezhetett volna, mennyi érdekes dolgot hallhatott volna, és mennyi új tudást szippanthatott volna magába.
Most viszont egy olyan csoport szerencsés tagjának mondhatom magam, ahol ez fel sem merült. Még a Pro Arte díj átvétele előtt meghívást kaptam a PSAT idei gyűlésére, ahol egészen családias hangulatban hallgathattuk kiváló tudósok, kutatók előadásait, és kötetlenebb formában az első érmesek élettapasztalatait. A zavaromat percek alatt feloldotta a közvetlen hangnem, amiben a régebbi tagok fogadtak minket, újakat, és magától értetődött, hogy ennek a közösségnek már mi is részei vagyunk. Nagyon megtisztelő, és inspiráló egy ilyen nívós, mégis barátságos és összetartó társaságba bekerülni. Várom a következő találkozókat, és bízom benne, hogy én is tovább tudom majd vinni azt a szellemiséget, ami ezt a közeget megteremti."
