FELelgető: Friss aranyérmesek a PSAT-ról és új projektjéről

„Nem szabad ott megállni, hogy átvesszük az érmet!”

Amint arról több fórumon is beszámoltunk már, 2015. november 19-én, az idei Pro Scientia és Pro Arte Aranyérmek kiosztását követően útjára indult a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának legújabb, a társadalmi felelősségvállalás fogalma köré szerveződő projektje. A Kalandra FEL! címet viselő nyitó rendezvény után megkerestünk néhány friss aranyérmest, hogy osszák meg velünk véleményüket, benyomásaikat a PSAT-ról és különösen az új projektről.

A négy fiatal érmes különböző tudományterületeken tevékenykedik: van köztük jogász, gépészmérnök, biológus és zenész. Közös bennük, hogy mindannyian rendkívül elkötelezettek saját munkájuk iránt, fontosnak tartják a felelős tudomány kérdését, és komoly lehetőségeket látnak a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságában.

 

Hír időpontja

2016. január 4. hétfő, 19:15

      

          Hohmann Balázs                   Mayer Martin János               Molnár Anna                     Szives Márton Gábor

 

Hohmann Balázs 2013-ban diplomázott a PTE-PMMIK Környezetmérnöki BSc szakán, jelenleg a PTE-ÁJK IV. évfolyamos joghallgatója. Érdeklődési területe kettős: egyrészt környezetmenedzsmenttel, másrészt a közigazgatási hatósági eljárással kapcsolatos kérdéseket kutat. Mayer Martin János a budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatja tanulmányait gépészmérnök mesterképzésen. Az alapképzést energetikai mérnökként végezte villamos energetika szakirányon; fő kutatási területe a mai napig az energetika. Molnár Anna biológus mesterszakos hallgató az ELTÉ-n. 11 éves kora óta végez természettudományos megfigyeléseket, 2011 óta a SE I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben folytat tumorbiológiai kutatásokat. Szives Márton Gábor 2014 óta a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának ütőhangszeres hallgatója. Ezt megelőzően az ELTE Természettudományi Karának fizika szakára járt, valamint elektrotechnikusi végzettsége is van.

Mivel a négy fiatal mindössze bő egy hónapja kapta meg aranyérmét, így csak benyomásaikra támaszkodhatnak a PSAT megítélésénél, ez a benyomás azonban meglepően egybehangzó. Lelkes, fiatalos, lendületes, jó hangulatú szervezetként írják le a Társaságot, ahova „nagyon jó érzés tartozni” (Molnár Anna). Hohmann Balázsnak nagyon tetszik, hogy a szervezet horizontális felépítésű, nem érvényesül alá-fölé rendeltség a vezetőség és a többi tag között, s hogy a Társaság mindig nyitott az újra, a javaslatokra. Mayer Martin kiemeli, hogy a PSAT minden tudományterület képviselőit tömöríti, „ezáltal számos érdekes dolgot hallhatok általam kevésbé ismert dolgokról is, ami feltétlenül hasznos a látóköröm szélesítése szempontjából.” A hasonló területen munkálkodókkal való találkozás pedig szakmai szempontból jó lehetőség.

A PSAT új projektjének nyitórendezvénye mindegyiküknek tetszett, különösen azért, mert lehetőséget nyújtott a többi aranyérmes megismerésére. Elnyerte tetszésüket a nyitó előadás és az azt követő kerekasztal is, amely megítélésük szerint egyszerre volt szervezett, mégis kötetlen, közvetlen hangulatú. Hohmann Balázs szerint „Jedlovszky Pál előadása rávilágított, hogy gyakran egy tapasztalt kutató is ugyanolyan problémákkal szembesülhet saját szakterületén, mint fiatalabb kollegái egy teljesen más tudományterületen”. Bár a nyitó rendezvény célja a projekt egészének bemutatása és a későbbi rendezvények reklámozása volt, a friss érmesek lelkesedését és felelős gondolkozását jelzi, hogy konkrétumokat is szívesen hallottak volna a társadalmi felelősségvállalás témájáról. A projekt egészétől ennek megfelelően azt várják, hogy „keresse meg azokat a pontokat, lehetőségeket és célokat, amelyekkel a tudomány valóban részt vehet a társadalmi felelősségvállalásban, és ezeket aktívan hirdesse, mutassa be a programok keretében, hívja fel a figyelmet – egyértelmű gondolatokkal és lehetőleg megoldásokkal – sokféle platformon és szakemberek segítségével az egyetemista korosztálynak” (Molnár Anna). Ezen kívül bíznak abban, hogy az egyes programok további lehetőséget biztosítanak a PSAT-osok összejövetelére, az eddig kevésbé aktív tagok mozgósítására, tevékeny bevonására, valamint az érdeklődő közönség, a „közemberek”, a fiatal tehetségek és a tapasztalt kutatók közötti találkozásokra.

A PSAT tevékenységét általában és az aktuális projekt kapcsán is nagyon fontosnak tartják: egyrészt a tudományágak közötti eszmecsere, másrészt az ismeretterjesztés, „az áltudományok és az emberek megtévesztése elleni harc” (Molnár Anna) miatt. Hohmann Balázs szerint „a FEL! projekt társadalmi felelősségvállalásra irányuló céljai közös alapot jelenthetnek minden a PSAT munkájában részt vállaló kutató számára. Kiemelkedően fontosnak találom, hogy egyes tudományterületen dolgozó szakemberek tudatossággal forduljanak e témakör irányába, hiszen a tudományos tevékenység egyik legfőbb célja az emberiség előbbrejutásához való hozzájárulás”. Molnár Anna úgy véli, hogy „aki Pro Scientia Aranyérmet kap, az kilóg az emberek közül (pozitív értelemben), éppen ezért kevésszer találkozhat hozzá hasonló emberekkel, ezért számukra a PSAT-nak nagyon nagy szerepe lehet a közösség-élmény megélésében. Ezenkívül fontos szakmai és személyes kapcsolatok kialakítását és fenntartását teszi lehetővé”. Ugyanehhez a gondolathoz kapcsolódva Mayer Martin kiemeli a PSAT által nyújtott lehetőséget „kiemelkedő tehetségű emberek és munkájuk, gondolkodásmódjuk megismerésére, ami pozitív irányba formálhatja a tagok személyiségét”.

Noha a friss érmesek nagy várakozással néznek a FEL! programok elébe, az interjúkból az is kiderül, hogy egy részüknek nagyon is világos elképzelése van arról, hogy saját tudományterületén hogyan érvényesülhet a társadalmi felelősségvállalás gondolata:

Hohmann Balázs: „Mindkét szakterületemen nagyon hangsúlyosan merül a fel a társadalmi felelősségvállalás gondolatköre. A környezetvédelem, annak üzleti környezetbe történő átültetése talán másról sem szól, mint az egyes vállalkozások, fogyasztók, környezetvédelmi szakemberek környezet, természet és társadalom irányába érzett elköteleződésének, a messziremenő következmények belátásának erősítéséről. A jog – s azon belül a közigazgatási jog, mely az emberek életét nap mint nap körbefogja – társadalmi mérnökösködés: minden egyes szabályozásnak komoly rövid- és hosszútávú következményei vannak a társadalomra. A jogalkotás és jogalkalmazás talán a legnagyobb felelősséggel járó tevékenység, s ugyanilyen fontossággal bír az állam- és jogtudomány területén dolgozó kutatók munkássága, hiszen ezekre az eredményekre épül a későbbiekben a jogalkotás, majd a jogalkalmazás folyamata is.”

Mayer Martin: Az energetika területén nagyon erősen megjelennek a társadalmi kérdések. Az olcsó és biztonságos energiaellátás biztosítása nagyban segíti a társadalmi feszültségek csökkentését. Emellett a jövő generációval szembeni felelősség is erősen megjelenik az energetikából származó környezetszennyezés kapcsán, ami jelentősen csökkenthető környezetbarát technológiák használatával, melynek elősegítését fontos célomnak tartom.”

Szives Márton: „A zene az ember életének része. Bármit tudok vele közvetíteni. A zene gyógyít, elgondolkodtat, művel, szórakoztat. Közepes szinten cél lehet egy zenei stílus közvetítése, magas szinten pedig a hallgatóság oktatása, kulturális ízlésük kielégítése, csiszolása. Ezek elengedhetetlenek egy jól működő társadalomban és egy jól működő társadalomhoz is.”

Reméljük, hogy ezeket a gondolatokat friss érmeseink a közelgő szegedi workshop és tréning, valamint a tavaszi tudománynépszerűsítő bemutatók és az élő könyvtár résztvevőiként is megosztják majd az érdeklődőkkel – amint arra mind a négyen ígéretet is tettek. Bízunk benne, hogy a programsorozat végére mindenki megkapja a választ arra a kérdésre, hogy ő személy szerint hogyan tehetne a társadalomért, hogyan kellene felelősnek lennie, illetve a tudományos munkája milyen pontokon erősíthetné a társadalmi felelősségvállalást. Elvégre is, „nem szabad ott megállni, hogy átvesszük az érmet s elfogyasztjuk a fogadás töméntelen fogását” (Szives Márton).

Nagy Noémi

 

A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetett a „Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása” címmel kiírt pályázatának (NTP-FTH-M-15-0002) támogatásával valósul meg.