Szemfényvesztés a jogtörténetben, avagy mi köze Jókainak a gyíkokhoz

Korsósné Delacasse Krisztina

Jókai Mór nagy természetkedvelő hírében állott. 1925-ben például Moesz Gusztáv a Természettudományi Közlönyben úgy írt róla, mint a természet rajongó barátjáról, bár ez az értekezés a nagy mesélő növényismeretéről, nem pedig bizonyos hüllőkhöz való viszonyáról szólt. Jókai néhány munkájában azonban valóban találkozni lehet saját megfigyelésein alapuló, gyíkokkal is kapcsolatos leírásokkal, például a tordai sóstavak vízében valami hosszúkás páncélbogarakról és a fekete gyíkok egy neméről számolt be, de a Svábhegyen a kövek közt sütkérező aranyzöld gyíkokról is szót ejtett a Budapesti életről szóló leírásában, nem mellesleg ügyvéd szomszédjával mozgalmat is szervezett a környék szépítésére, természeti értékeinek megóvására. Jókai ugyanis itt élt: még 1853-ban vásárolta meg a budai Svábhegy városrészen található telket, ami Jókai-kert néven mára ténylegesen természetvédelmi terület és védett történeti kert és ahol ma is sok gyík tanyázik.

Felfedve, hogy mindez egyáltalán nem az a kapcsolat, amelyről szó lesz az előadásban, maga a felvezetés is rögtön szemfényvesztő félrevezetésnek tűnik...

Az előrebocsátottak ellenére viszont mindaz, amiről az előadás szól majd, nem csalás, nem ámítás! Vagy mégis? Ki fog derülni tudniillik, hogy vajon azonos-e a szemfényvesztés és a csalás, és az is, mikor hogyan nevezték a csalókat Magyarországon, illetve hogy mikor került be a csalás önálló bűncselekményként a magyar büntetőjogba.

Mindeközben érdekes képzeletbeli kirándulást teszünk az ókori orvostudomány világában is, némi állatrendszertani kitekintéssel, különös figyelmet szentelve egyes gyíkfajok sajátosságainak, így a legvégén mindenre fény derül, még arra is, hogy az egésznek mi köze a gyíkokhoz, na meg Jókaihoz...

Képek