A szecessziós építészet megítélése a '20-as évek Budapestjén egy középítési bizottsági vita tükrében

Tóth Enikő

Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése, illetve a trianoni békeszerződés válságot idéztek elő minden területen, így az építőiparban is. Számos nyersanyag határon túl rekedt. A beáramló népesség lakáshiányt eredményezett, amit pénzhiány miatt nehéz volt orvosolni. Ilyen körülmények között terjesztett elő dr. Verebély Jenő ügyvéd egy indítványt Budapest középítési bizottságában, 1921 decemberében, miszerint a főútvonalakon csak nemes stílű homlokzatokat emelhettek volna. Ezt egy hónapokig tartó vita követte.
A bizottság többsége megvetette a szecessziót és a múlt építészetéből merítő neo-stílusokat preferálta. Petrovácz Gyula építész többek között Lajta Béla Vas utcai iskoláját és Vidor Emil Palatinus-házait, Verebély Jenő pedig Sziklai Zsigmond Párisi Nagy Áruházát említette, melyek „destruktívan” hatnak a városképre. Akadt olyan résztvevő is, aki értetlenségét fejezte ki, hogy olyan időkben, amikor a válság miatt alig épül valami, miért gördítenek akadályokat a tervezők elé: Nagy István építész például, aki a háború előtt Lechner Ödön követőjeként alkotott. Ő a Tanácsköztársaság után a Keresztény Községi Párt tagja lett, Petrováczcal együtt. Politikájukat kommunista- és zsidóellenesség jellemezte. Érdekesek Nagy hozzászólásai a témában, különösen annak tudatában, hogy ő is a támadott szecesszió jegyében alkotott, ugyanakkor egy antiszemita nézeteket valló párt tagja. Tagadta, hogy léteznének stílusok, elutasította az indítványt, ugyanakkor támogatta azt, hogy a homlokzatterveket egy felsőbb szerv ellenőrizhesse, amely lényegében lehetővé tette a bizottság ízlésétől eltérő építkezések megakadályozását. Se ellene, se mellette nem szólalt fel az említett kollégáknak.
Petrovácz hangsúlyozta, hogy a negatív példák mind zsidó építészek munkái. A vita során ellenérveket felvonultató Freund Dezsőt is zsidó származása miatt támadta. Tisztul a kép, hogy ez a vita csak látszólag szólt esztétikai kérdésről.
Az I. világháború elvesztése nagy változásokat hozott a politikában és a művészetben egyaránt. A Tanácsköztársaság kikiáltása, majd annak felszámolása következtében számos alkotót meghurcoltak. A kommunizmus és Trianon traumája bosszúszomjat ébresztett, kiélezte a belső ellentéteket és a zsidóellenességet.