Hogyan tehetjük láthatóvá a régi diafilmekre fotózott képeket? Mire emlékezünk az utazásainkból? Hogyan emlékezik a nagyszüleink generációja? Egy festményben miért lesz fontos képi elem a kromatikus aberráció?
Előadásomban minderre próbálok választ találni annak a festménysorozatnak a bemutatásán keresztül, amellyel az elmúlt egy évben foglalkoztam, s amelyet a továbbiakban is folytatni tervezek.
A kompozíciók az analóg és a digitális képalkotást mutatják be egyszerre a hagyományos festészet eszközeivel. A Mások emlékei egy olyan sorozat, amelyben szüleim vagy nagyszüleim generációjának utazásai közben készített diafilm készletét dolgozom fel analóg megjelenítéssel (nézőke, vetítő doboz), digitális újra fotózással, majd a digitális és az analóg képalkotási technikákat festői eszközökkel olvasztom egy bizonytalan térbeliséggé.
A téma feldolgozásában az inspirál, hogy a mára szinte képhulladékká vált anyag darabjai egyenként is hordoznak magukban valamilyen ki nem mondott történetet, mondhatni valamilyen csendes narratívát, az általam nem ismert személyek utazásainak benyomásait rögzítik. Emlékképek, melyekhez nem kötődöm, helyszínek, amiket elvétve lehet azonosítani, ugyanakkor olyan helyszíneket, kulturális emlékeket rögzítenek, amelyek az egyéni és kollektív emlékezet képeit hozzák játékba.
A gyakorlati tevékenységem mellett párhuzamosan a képelméleti és kortárs művészetelméleti, művészetfilozófiai és az emlékezetkultúrára vonatkozó szövegekből merítek, hogy a munkám elméleti kereteit is jobban meghatározzam.
