Hogyan dobjunk követ a tóba? Az emlőrák és a mikrobiom kapcsolata

Mikó Edit, Vida András, Kovács Tünde, Újlaki Gyula, Sári Zsanett, Bai Péter

Debreceni Egyetem, ÁOK, Orvosi Vegytani Intézet
MTA-DE Lendület Sejtmetabolizmus Kutatócsoport
Molekuláris Medicina Kutatóközpont

 

A rosszindulatú emlődaganatok a nők körében vezető haláloknak számítanak mind Magyarországon, mind világszerte. Kutatásaink során ennek a betegségnek egy eddig kevéssé ismert molekuláris háttérfolyamatát vizsgáltuk, azt, hogy a velünk élő baktériumok milyen módon befolyásolják a betegség kialakulását vagy lefolyását.

Az elmúlt évtizedben a nukelinsav szekvenálási eljárások sebessége és megbízhatósága nagyságrendeket javult, ami lehetővé tette, hogy olyan bonyolult biológiai rendszereket is vizsgálhassunk, mint a bél mikroflórája. A szekvenálási vizsgálatok kimutatták, hogy a bélflóra sokkal bonyolultabb, mint a klasszikus mikrobiológia vizsgálatokból gondoltuk. Szintén az elmúlt évek során mutatták ki, hogy olyan metabolikus betegségekben, mint a II. típusú diabétesz, amely önálló rizikófaktora több neoplasztikus megbetegdésnek (mint az emlőkarcinóma), szerepet játszik a mikroflóra, illetve a baktériumok által kiválasztott anyagcseretermékek összetételének megváltozása. Feltételeztük, hogy a baktériumok anyagcseréjének köztitermékei (metabolitjai) lehetnek a kapcsok a mikroflóra (mikrobiom) és a tumorsejtek között.

Azonosítottunk egy olyan, kizárólag bakteriális eredetű metabolitot, a litokólsavat, amely a fiziológiás szöveti koncentrációtartományban (referencia tartomány) nem öli meg a tumorsejteket, de lassítja a növekedésüket és a daganatok kialakítására képessé tevő tulajdonságaikat gátolja. A litokólsav citosztatikus tulajdonságait állatmodellben is megvizsgáltuk. Végül, daganatos betegek széklet DNS mintáiban kimutattuk, hogy a litokólsav termelő rendszer kapacitása ez emlőrák korai szakaszában lecsökken, ami hozzájárulhat a betegség kialakulásához. Az előadásban az eredmények gyakorlati hasznosíthatóságáról is szó fog esni.

Munkánkat támogatta: NKFIH K123975 PD124110, FK128387, GINOP-2.3.2-15-2016-00006, MTA Tajvani-Magyar PROJEKT2017-44