FELolvasó – avagy aki a könyvet szereti, rossz ember nem lehet!

Esemény időpontja

2016. június 22. szerda, 16:30

A PSAT 2015/16-os projektje május végén zajos sikerrel zárult: a Lapozz FEL! fantázianevet viselő élő könyvtár a résztvevők egyöntetű véleménye szerint a társadalmi felelősségvállalás köré szerveződő FEL! projekt egyik leghasznosabb és legszórakoztatóbb programja volt. A rendezvény a KutDiák konferenciájához kapcsolódott, a két tudományos szervezet közötti gyümölcsöző együttműködés első lépéseként.

Egy élő könyvtár alapvetően ugyanúgy működik, mint egy hagyományos könyvtár: az olvasók kikölcsönöznek egy könyvet, majd miután elolvasták, visszahozzák, és ha kedvük van, kikölcsönöznek egy másikat. A különbség az, hogy az élő könyvtárban a könyvek személyek, és a könyv és olvasója között személyes párbeszéd kezdődik. Az élő könyvtár koncepcióját természetesen nem a PSAT találta ki, de a társaság szervezésében ez volt az első ilyen típusú rendezvény, amely így a szervezők számára is tartogatott meglepetéseket.

“Könyveink” egy vagy több tudományterületet képviselő aranyérmesek voltak, akik – a PSAT profiljának megfelelően – a tudományhoz, a kutatáshoz kapcsolódó előítéletek és sztereotípiák ellen szálltak síkra, valamint a tudománynak, illetve saját tudományterületüknek a társadalmi felelősségvállalásban játszott szerepét mutatták be. Természetesen arra is lehetőség nyílt, hogy könyv és olvasója „hétköznapi módon” beszélgessen a könyv témájához kapcsolódó, az olvasót érdeklő kérdésekről (akár mentori vagy tanácsadói jelleggel is).

Élő könyvtárunk tizenkét, lila borítójú könyve, valamint kettő, ugyancsak lila egyenruhát viselő könyvtárosa a Magyar Tudományos Akadémia Székházának 2. emeleti digitális olvasójában várta gyanútlan, illetve gyanús céltudatos olvasóit egyaránt. Az olvasók színes katalógusból tájékozódhattak a könyvtárállományról, a kikölcsönözhető könyvek tartalmáról. A kölcsönzéshez természetesen be kellett iratkozniuk a könyvtárba, kaptak tisztességes olvasójegyet, illetve pontos tájékoztatást a kölcsönzési idő lejártáról, valamint a könyvek használatának szabályairól. Például: „A könyvekkel tegeződni szabad, sőt javasolt”, avagy: „Kérjük, vigyázzatok könyveink épségére!” A már kikölcsönzött könyvekre előjegyzést lehetett tenni, akinek pedig az egyszeri húsz perces olvasás nem elégítette ki tudásszomját, meghosszabbíthatta az előjegyzéssel nem rendelkező könyv kölcsönzési idejét.

 

Könyveink a zenétől a sporton át a természet- és társadalomtudományokig minden területről átfogó információt nyújtottak. Bugyik Edina, rákkutatással foglalkozó biológus a betegágytól a kutatólaborig vezette olvasóit, Farkas Alexandránál pedig a dunavirág kérészekről és különböző égi fénytüneményekről – éjszakai világító felhőkről, halójelenségekről – lehetett tájékozódni. Hohmann Balázs arról világosította fel az érdeklődőt, hogy miként lehet átültetni a környezettudatosság gondolatát kisvállalkozások üzleti környezetébe, vagy hogy miként tehető a közigazgatás működése emberbaráttá, hatékonnyá és átláthatóvá, a jogszerűség megtartása mellett. Harsányi Szabolcs Gergőtől mindent megtudhattunk, ami a sportpszichológiához kapcsolódik – többek között azt is, hogy manapság mennyire ciki vagy trendi (sport)pszichológushoz járni. Jávorka Brigitta kutató könyvtárosként bebizonyította, hogy a könyvtár nem halott és szerinte sosem lesz az, hiszen mindig talál majd magának új utakat a fejlődésre. Jedlovszky-Hajdú Angéla a szuperparamágneses nanorészecskék és nanoszálrendszerek szabatos ismertetése után „könnyű olvasmányként” a családi élet rejtelmeibe is bevezette olvasóit, így megnyugvással vehettük tudomásul, hogy nincs szükség a karrier és a magánélet közti választásra – az egész csak logisztika kérdése. Mayer Martin a megújuló energiaforrások hasznosításáról, Pálfi Xénia a fenntartható növénytermesztésről és növényvédelemről tartalmazott részletes leírást. Molnár Anna elárulta a boldog és sikeres egyetemista-lét titkát, Schmidt Petrától pedig megtudhattuk, hogy mit tehetnek a nemzetvédelmi szervezetek a természeti katasztrófák ellen. Négyesi János kis színesekkel tarkított könyvéből egyértelműen az olimpiai felkészítés című fejezet nyerte el a legtöbbünk tetszését, de néhány elszánt olvasó az edzésmódszertan fiziológiájáról és az edzéshez való molekuláris alkalmazkodásról szóló részeket sem lapozta át. Szives Márton fizikusból zenésszé avanzsált könyve a marimbaművészet és az ütős hangszerek világába kalauzolta olvasóit, miközben arra a kérdésre is megpróbált választ adni, hogy mi a létjogosultsága a zenésznek a tudományos életben.

Amint arra egyik könyvünk katalóguscédulája kifejezetten figyelmeztetett is, némelyik könyv tartalmas beszélgetés kialakulása esetén nehezen engedte magát visszatenni a könyvespolcra, sőt, egyes olvasókat csak a könyvtárosi szigor tudta rábírni a könyv visszavitelére. Ugyanakkor vidám és olvasmányos könyveink színes kavalkádja nemcsak az „egyszeri” olvasót, de a könyvtárosokat is megbabonázta: természetesen a rend fenntartására gondosan ügyelve, de alkalmanként mind a ketten elhagyták helyüket, hogy kikölcsönözzenek egy-egy aktuálisan éppen szabadpolcon pihenő könyvet.

Az olvasók tudásszomját az élő könyvek, élő könyveink étvágyát pedig egy közeli étteremben elköltött finom ebéd csillapította, ahová a könyvtár testületileg helyeződött át. (Igen, az Arany János utcán végigvonuló, illetve az építési törmelék tárolását szolgáló konténerből kiintegető lilapólós csapat mi voltunk, nem pedig Újpest-drukkerek ad hoc csoportosulása.)

 

Az élő könyvtár hasznos tudományos programnak, egyúttal remek mókának bizonyult olvasónak, könyvnek és könyvtárosnak egyaránt. Noha a FEL! projektnek vége, mégis helytálló a jelen cikk alábbi befejezése: „Folytatása következik!”

 

Nagy Noémi
élő könyvtáros, FEL! projektszervező 

Fotó: Tóbi István

 

A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi ErőforrásTámogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetett a „Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása” címmel kiírt pályázatának (NTP-FTH-M-15-0002) támogatásával valósult meg.