Ez az egész nem is nehéz

Esemény időpontja

2016. február 9. kedd, 09:30

A PSAT legújabb, a társadalmi felelősségvállalás fogalma köré szerveződő projektjének talán legvidámabb, de kétségtelenül legmozgalmasabb eseménye 2016. február 9-én, a pécsi jogi kar épületében kapott helyet. Az Ébredj FEL! címet viselő rendezvény egy pár perces zenés-táncos flashmob volt, amelynek keretében a Játékkészítő c. mesedarab Álmodd meg a csodát! c. dalára készített – részben improvizatív jellegű – koreográfiát adtuk elő. Lelkes kis csapatunkban gimnazisták, egyetemisták, doktoranduszok és persze elkötelezett Pro Scientia Aranyérmesek vettek részt. Az egyetemisták nagy része diákkörös és szakkollégiumi tag, sőt, köztünk táncolt a PTE egyik idei tehetségkövete, Biró Zsófia is. 

Forgatókönyv szerint reggel 9:20-kor, természetesen az egyetemi előadások kellős közepén megszólaltak a hangszórók, s a földszinti aulában gyülekező, „mezei hallgatónak” álcázott táncosok levették a pulóvereiket, melyek alatt ott virított az égszínkék, FEL!iratos egyenpóló, majd alakzatba rendeződve elkezdték a koreográfiát. A szomszédos Óriás Nándor előadóteremben éppen akkor ért véget az előadás, így a szünetre kitóduló hallgatók meglepődve szembesültek táncos csoportunkkal. A Molnár Kálmán nagyelőadóban Delacasse Krisztina, a PTE ÁJK adjunktusa tartott előadást, aki Pro Scientia Aranyérmesként természetesen be volt avatva a tervünkbe, de a hallgatókat megtévesztendő, álmélkodó arccal jött ki a teremből, hogy szemügyre vegye, „mégis mi folyik odakint”. Pár másodperccel később már ő is a többiekkel együtt ropta a táncot, akárcsak azok a beépített embereink, akik a padokból kiugrálva, szempillantás alatt FEL!-pólóra vetkőzve csatlakoztak a táncosokhoz. Erre a felfordulásra aztán a többi hallgató is kiszivárgott a teremből, és kíváncsian figyelte a bulizó kékpólósokat – a bátrabbak még be is álltak közénk!

 

A koreográfia elkészítésére Sántha Zsófiát kértük fel, aki közgazdász végzettsége mellett hastáncos, salsa- és középkori táncos, több koreográfiát készített már különféle amatőr és profi csoportoknak:

„A flashmob elkészítése és begyakorlása nagyon pozitív élmény volt számomra. A koreográfiáról először egy házi kisvideót készítettem, amely alapján a leendő táncosok felkészültek a személyes próbára. Nagyon jó volt látni, hogy részletesen megtanulták a lépéseket, így nagyon könnyű volt összeállítani a végső koreográfiát. A rendelkezésre álló rövid idő ellenére a legjobbat hozták ki a lehetőségek közül. A flashmobhoz a szervezők egy nagyon lelkesítő, pozitív szövegű dalt választottak. Számomra fontos szempont volt, hogy a koreográfia is tükrözze ezt a lelkesedést, vidámságot, életigenlést. A koreográfia elkészítésére a flashmob főszervezője, Dr. Nagy Noémi kért fel. Tudtam, hogy ő csak minőségi programokban vesz részt, így nem is volt kérdéses, hogy elvállalom-e a feladatot. A megkeresés hirtelen jött számomra, viszont nagyon jól esett, hogy Noémi rám gondolt. Nagyon tetszik a PSAT-osok lendülete és lelkesedése. Egy igazán összetartó és mindenki felé nyitott csapat, amihez jó lehet tartozni, akikkel jó volt együtt dolgozni. Hálás vagyok a lehetőségért, hogy időlegesen én is bekapcsolódhattam.”

A résztvevők egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy szuper hangulatú rendezvénynek lehettek részesei:

„Nagyon tetszett a kezdeményezés, hogy ilyen formában népszerűsítünk valamit. Szeretek táncolni, csoportban működni, ezért is csatlakoztam. Úgy gondolom, hogy mind a résztvevőknek, mind a nézőknek egy maradandó élmény marad, amire mosolyogva emlékszünk majd vissza, hogy na igen, így is lehet.”

„Felemelő érzés volt meglepni az egyetemistákat. Örülök, hogy sikerült összehoznunk egy ilyen jó, mosolygós táncot. Klassz volt látni a meglepett arcokat.”

„Nagyon szuper élmény volt. Fantasztikus volt a csapat, a felkészülés és végül maga a flashmob. Jó volt látni a meglepett és mosolygó arcokat. Remélem sikerült érzékeltetni a hallgatókkal, hogy egyetemistának lenni nagyszerű, és hogy az egyetem nem csupán a tanulásról és a vizsgákról szól.”

A nézők reakcióit summázza az alábbi vélemény:

„Először annyira meglepődtünk, hogy szinte lefagytunk, nem tudtuk, ki merjünk-e menni a teremből. Az viszont egészen biztos, hogy mindenki felébredt, aki reggel álmosan jött órára, az is. Számomra azt üzente a flashmob, hogy érdemes bejárni az órákra, előadásokra, hiszen mindig történhet valami meglepő, ami felnyitja a szemünket – akár ilyen konkrét, akár átvitt értelemben is.”

Na de mire is volt jó ez az egész?

A PSAT lassanként hagyománnyá váló, a Nemzeti Tehetség Program által finanszírozott éves projektjeinek állandó célja a tudománynépszerűsítés. Visszatérő üzenetünk a társadalomban a tudósokról élő negatív sztereotípiák eloszlatása, egészen pontosan annak bemutatása, hogy tudománnyal foglalkozni egyáltalán nem unalmas, ellenkezőleg: érdekes, változatos elfoglaltság, a tudósok pedig éppen olyan bohók és kreatívak tudnak lenni, mint bárki más – sőt! A villámcsődület alapján készült kisfilm mindezt kiválóan bizonyítja, mellesleg az is kiderül belőle, hogy PSAT-osnak lenni nagyon jó mulatság! A PSAT és ezen keresztül a tudomány népszerűsítése persze nem önmagában való célunk, de szorosan kapcsolódik a társadalmi felelősségvállaláshoz is, amely ugyebár a FEL! projekt központi ideája. Noha magát a felelősségvállalás gondolatát a projekt egyéb rendezvényei plasztikusabban bemutatják – a kisvideó elsősorban a projekt egészének és egyes alprogramjainak reklámozását célozza –, nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy az Ébredj FEL! c. rendezvényt a felelősség fogalmával társítsuk. A társadalmi életben való felelős részvételhez elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a természeti és társadalmi törvényekkel, működési szabályokkal. Mindezt legnagyobb részben a formális oktatás intézményrendszerén keresztül sajátítjuk el. Magyarul: tanulni kell! S ki ne akarna tanulni, ha a tanulás, a kutatás vidám dolog? Rövid kis villámcsődületünkkel persze nem tudjuk és nem is akarjuk megreformálni a felsőoktatást, csak remélni tudjuk, hogy egyéb tudományos szervezetek, diákokat elérő csoportok is követik példánkat, továbbadva a játszva tanulás vagy éppen a jól megérdemelt munka utáni szórakozás üzenetét.

Végül pedig, mire kell felébrednünk – a tanulás fontosságán túl? „Ez az egész nem is nehéz / maradj merész és álmodd meg a csodát / Az a tiéd, amit megélsz / gyere te lépsz, ma döntsd le a falakat hát!” – szólt a dal. Az élethez bátorság kell, sikereket pedig csak úgy tudunk elérni, ha hiszünk az álmaikban. Ezt a kutatók talán mindenkinél jobban tudják, de azért nem árt őket is emlékeztetni néha, nehogy beleszürküljenek a hétköznapokba.

Reméljük, hogy a flashmob üzenete kisfilmünkön keresztül sok ifjú tehetséghez elér, akik a jövő FELelős nemzedékének tagjaiként csatlakozni fognak hozzánk, és együtt álmodjuk majd meg a csodát.

Nagy Noémi
Ébredj FEL! főszervező

 

A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi ErőforrásTámogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetett a „Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása” címmel kiírt pályázatának (NTP-FTH-M-15-0002) támogatásával valósult meg.